Hullócsillag

Nagy Leiner Laura rajongó vagyok, annak ellenére, hogy húszas éveimben járva minden bizonnyal nem én vagyok a célközönség. DE!

Van néhány baj vele, ami az utóbbi időben kezd egyre nyilvánvalóbbá válni. A Szent Johanna Gimi sorozat új volt, friss, üdítő, s rettentően szórakoztató, de az utána kiadott két önálló könyve haloványabbra sikeredett. Aztán jött a Késtél, ami minden hibájával ismét hozta a szokott stílust, s azért mégis újdonság volt, s úgy érezhettük: Igen! Ez megint remek! S tűkön ülve várhattuk a folytatást. S el is érkeztünk az egyik nagy problémához. Akkora cliffhangerrel ért véget, ami szerintem egy ilyen regénysorozat esetén nem elfogadható. Hatásvadásznak, mesterkélt, és őszintén szólva felháborítónak találtam. Ennyire nem bízok az írónő a saját képességeiben? Hogy akkor is folytatnánk a regényt, ha elhangzott volna, hogy ki jut tovább a döntőbe? Még ha ez ki is derült volna, lett volna még annyi nyitott szál, ami miatt tűkön ülve vártuk volna a folytatást...

S megérkezett az újabb kötet...

 A bevezető annyira szájba rágósra sikeredett, mintha Alzheimer-kórban szenvedőknek írták volna a könyvet. Könyörgöm fél év telt el! Mindenki emlékszik, hogy ki Nagy Márk, hogy viselkedett, hogy ki a Fogd be Aszád, vagy hogy épp ki is a főszereplőnk. S még ha csak az első pár oldal lett volna ilyen. Voltak olyan mondatok, amik szerintem szó szerint lettek átvéve az első könyvből.... Csodálkozom az írónőn, a szerkesztőn, a kiadón, hogy ezt hogy engedhették meg... Csak pár példa. Ismét végig olvashatjuk, hogy milyen is ez a magyar popszakma (mintha ez nem lenne egyrészt amúgy is nyilvánvaló, közismert, másrészt pedig nem olvashattuk volna az első részben így leírva, illetve nem jött volna át a történetből....), vagy milyenek a tehetségkutatók (könyörgöm, már 10 éve mennek... ez is köztudott, kevesen futnak be, szerencse kell, stb... olvastuk, láttuk, tapasztaltuk, lapozzunk... ), vagy hogy Bexi milyen stílust képvisel. (Na, ez verte ki nálam a biztosítékot! Már olvastuk egyszer, ahol az ő szavaival interpretálva, majdhogynem szó szerint elhangzott, hogy ő a “szomszéd rocker lány”, nincs szponzora stb... Most ISMÉT elolvashattuk ugyanezt... Ez egy KÖNYV! Ha az írónő vagy a szerkesztő nem tudná, nem kell feltétlen a szereplő szájába adni a mondatokat, létezik leírás, amikor mondjuk kiderül, hogy milyen ruha van rajta, hogy néz ki, milyen sminket visel, s ezekből is közvetve átérzi az olvasó, hogy milyen is a karakter... ). Olyan mintha hülyének néznék az olvasókat. Nem azt várom el, hogy elő kelljen venni a regényhez az idegen szavak szótárát, de több értelmet, komplexitást várhatna el az olvasó tábortól. Nagyon sok gyerekregényt olvastam, ez nem ezen múlik. S nem is a korosztályon. Nézzük meg Böszörményi Gyulát, vagy Nógrádi Gábort. Kortárs szerzők (nem véletlen Szabó Magdát, Janikovszky Évát, vagy épp Tutsek Annát hoztam fel, pedig nekik is fantasztikus fiataloknak szánt regényeik vannak), s ennek, vagy talán még fiatalabb korosztálynak írnak, s lehet kevésbé populárisak, de sokkal magasabb színvonalat képviselnek. S ehhez az is hozzájárul, hogy az olvasóikat értelmes emberekként kezelik, nem olyannak, aki a számítógép világán kívül még életében nem látott betűt.

A regénynek azért voltak pozitívumai is. :) A jól megszokott Leiner Laura stílust ismét megkapjuk, nagyon szórakoztató, s jókat lehet rajta nevetni. (Ismétlem, nem az a bajom, hogy nem Dosztojevszkij, senki nem ezt várja el, de az, hogy mennyire semmibe veszi azzal az olvasókat, hogy ismétli majdhogynem szó szerint az előző könyvében szereplő mondatokat, felháborító, s ez sokat elvesz az regény szórakoztató mivoltából. ) Aszádék megint elég inadekvátak, de az ilyen random, életképtelen szereplőket már megszoktuk, viszont most egész elviselhető dózisban vannak jelen. :) Bexi szerethető, nagyon együtt lehet érezni vele, s meglehetősen keveset hibáztatni.(Nagyon szeretem a talpraesettségét, hogy képes belátni, mikor hibás, s változtatni. -Jaj, igen. Az is többször szerepel, hogy 17 éves, s minek tanulna önként... Na már most,egy, ez nem épp jó példa a fiataloknak, kettő, ennyi idősen már elég közel van az érettségi, a továbbtanulás, s nagyon sokan igenis 17 évesen maguktól leülnek tanulni - még akkor is, ha azt megelőzően ez nem volt rájuk jellemző-, szóval ez az általánosítás meglehetősen sarkított...-) Nagy Márk, még mindig Nagy Márk. :D <3 Szerethető, s nagyon érdekes, komplex karakter, kíváncsi vagyok, hova fog kifutni. Viszont ebből adódóan féltem is kicsit, mert az esetében nagyon könnyen elcsúszhat az írónő a nyáltenger, vagy az eddig megismertektől eltérő viselkedés, karakteridegenség felé. A többiek is rendben vannak, nekem az apuka fura, de nem sok elvált van a környezetemben szóval, ezen nem akadok fenn. S kifejezetten jó ötlet volt Lexit behozni, s ilyen irányba terelgetni az útját, jó látni egy másik fiatal lányt a történetben. :)

A történet is ismét a szokásos, bár nagy sajnálatomra a londoni út meglehetősen kevés része a regénynek (csak a 210. oldal körül érnek ki a reptérre... a regény 409 oldalas....), az is jó, hogy a párjaink nem szenvednek 5 részen keresztül, hanem már most, egészen határozottan alakulnak a dolgok. :))

Remélem, Leiner Laura lassan felnő az olvasóihoz, s a rengeteget emlegetett alázattal, és tisztelettel fordul feléjük, mert a stílusa élvezetes, a regényei viccesek, hangosan nevetősek, de ezen tulajdonságok egyre kevésbé leplezik, s feledtetik az említett hibákat