Hullócsillag

Nagy Leiner Laura rajongó vagyok, annak ellenére, hogy húszas éveimben járva minden bizonnyal nem én vagyok a célközönség. DE!

Van néhány baj vele, ami az utóbbi időben kezd egyre nyilvánvalóbbá válni. A Szent Johanna Gimi sorozat új volt, friss, üdítő, s rettentően szórakoztató, de az utána kiadott két önálló könyve haloványabbra sikeredett. Aztán jött a Késtél, ami minden hibájával ismét hozta a szokott stílust, s azért mégis újdonság volt, s úgy érezhettük: Igen! Ez megint remek! S tűkön ülve várhattuk a folytatást. S el is érkeztünk az egyik nagy problémához. Akkora cliffhangerrel ért véget, ami szerintem egy ilyen regénysorozat esetén nem elfogadható. Hatásvadásznak, mesterkélt, és őszintén szólva felháborítónak találtam. Ennyire nem bízok az írónő a saját képességeiben? Hogy akkor is folytatnánk a regényt, ha elhangzott volna, hogy ki jut tovább a döntőbe? Még ha ez ki is derült volna, lett volna még annyi nyitott szál, ami miatt tűkön ülve vártuk volna a folytatást...

S megérkezett az újabb kötet...

 A bevezető annyira szájba rágósra sikeredett, mintha Alzheimer-kórban szenvedőknek írták volna a könyvet. Könyörgöm fél év telt el! Mindenki emlékszik, hogy ki Nagy Márk, hogy viselkedett, hogy ki a Fogd be Aszád, vagy hogy épp ki is a főszereplőnk. S még ha csak az első pár oldal lett volna ilyen. Voltak olyan mondatok, amik szerintem szó szerint lettek átvéve az első könyvből.... Csodálkozom az írónőn, a szerkesztőn, a kiadón, hogy ezt hogy engedhették meg... Csak pár példa. Ismét végig olvashatjuk, hogy milyen is ez a magyar popszakma (mintha ez nem lenne egyrészt amúgy is nyilvánvaló, közismert, másrészt pedig nem olvashattuk volna az első részben így leírva, illetve nem jött volna át a történetből....), vagy milyenek a tehetségkutatók (könyörgöm, már 10 éve mennek... ez is köztudott, kevesen futnak be, szerencse kell, stb... olvastuk, láttuk, tapasztaltuk, lapozzunk... ), vagy hogy Bexi milyen stílust képvisel. (Na, ez verte ki nálam a biztosítékot! Már olvastuk egyszer, ahol az ő szavaival interpretálva, majdhogynem szó szerint elhangzott, hogy ő a “szomszéd rocker lány”, nincs szponzora stb... Most ISMÉT elolvashattuk ugyanezt... Ez egy KÖNYV! Ha az írónő vagy a szerkesztő nem tudná, nem kell feltétlen a szereplő szájába adni a mondatokat, létezik leírás, amikor mondjuk kiderül, hogy milyen ruha van rajta, hogy néz ki, milyen sminket visel, s ezekből is közvetve átérzi az olvasó, hogy milyen is a karakter... ). Olyan mintha hülyének néznék az olvasókat. Nem azt várom el, hogy elő kelljen venni a regényhez az idegen szavak szótárát, de több értelmet, komplexitást várhatna el az olvasó tábortól. Nagyon sok gyerekregényt olvastam, ez nem ezen múlik. S nem is a korosztályon. Nézzük meg Böszörményi Gyulát, vagy Nógrádi Gábort. Kortárs szerzők (nem véletlen Szabó Magdát, Janikovszky Évát, vagy épp Tutsek Annát hoztam fel, pedig nekik is fantasztikus fiataloknak szánt regényeik vannak), s ennek, vagy talán még fiatalabb korosztálynak írnak, s lehet kevésbé populárisak, de sokkal magasabb színvonalat képviselnek. S ehhez az is hozzájárul, hogy az olvasóikat értelmes emberekként kezelik, nem olyannak, aki a számítógép világán kívül még életében nem látott betűt.

A regénynek azért voltak pozitívumai is. :) A jól megszokott Leiner Laura stílust ismét megkapjuk, nagyon szórakoztató, s jókat lehet rajta nevetni. (Ismétlem, nem az a bajom, hogy nem Dosztojevszkij, senki nem ezt várja el, de az, hogy mennyire semmibe veszi azzal az olvasókat, hogy ismétli majdhogynem szó szerint az előző könyvében szereplő mondatokat, felháborító, s ez sokat elvesz az regény szórakoztató mivoltából. ) Aszádék megint elég inadekvátak, de az ilyen random, életképtelen szereplőket már megszoktuk, viszont most egész elviselhető dózisban vannak jelen. :) Bexi szerethető, nagyon együtt lehet érezni vele, s meglehetősen keveset hibáztatni.(Nagyon szeretem a talpraesettségét, hogy képes belátni, mikor hibás, s változtatni. -Jaj, igen. Az is többször szerepel, hogy 17 éves, s minek tanulna önként... Na már most,egy, ez nem épp jó példa a fiataloknak, kettő, ennyi idősen már elég közel van az érettségi, a továbbtanulás, s nagyon sokan igenis 17 évesen maguktól leülnek tanulni - még akkor is, ha azt megelőzően ez nem volt rájuk jellemző-, szóval ez az általánosítás meglehetősen sarkított...-) Nagy Márk, még mindig Nagy Márk. :D <3 Szerethető, s nagyon érdekes, komplex karakter, kíváncsi vagyok, hova fog kifutni. Viszont ebből adódóan féltem is kicsit, mert az esetében nagyon könnyen elcsúszhat az írónő a nyáltenger, vagy az eddig megismertektől eltérő viselkedés, karakteridegenség felé. A többiek is rendben vannak, nekem az apuka fura, de nem sok elvált van a környezetemben szóval, ezen nem akadok fenn. S kifejezetten jó ötlet volt Lexit behozni, s ilyen irányba terelgetni az útját, jó látni egy másik fiatal lányt a történetben. :)

A történet is ismét a szokásos, bár nagy sajnálatomra a londoni út meglehetősen kevés része a regénynek (csak a 210. oldal körül érnek ki a reptérre... a regény 409 oldalas....), az is jó, hogy a párjaink nem szenvednek 5 részen keresztül, hanem már most, egészen határozottan alakulnak a dolgok. :))

Remélem, Leiner Laura lassan felnő az olvasóihoz, s a rengeteget emlegetett alázattal, és tisztelettel fordul feléjük, mert a stílusa élvezetes, a regényei viccesek, hangosan nevetősek, de ezen tulajdonságok egyre kevésbé leplezik, s feledtetik az említett hibákat

Szerelmem egy angyal - Federica Bosco

Újraolvastam Federica Bosco Szerelmem egy angyal című történetét, s ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint első olvasatakor.
A történet Miáról szól, aki a londoni Royal Ballet Schoolba való felvételijére készül, s ha mindez nem lenne elég erőpróba, szembesülnie kell a felnőttlét kihívásaival, küzdenie kell a barátságáért, a szerelméért, a családjáért.

Spoileresen
A regénnyel szerintem rengeteg a probléma, s ezek közül a legtöbb talán a szereplőkkel van.
Mia még csak-csak szerethetőre sikeredett, szimpatikus, ahogy küzd az álmaiért, ahogy próbál helytállni az élet minden területén, s még mentes attól a hibától is, ami a tinédzsereknek szóló regények főhősnőinek gyakori defektusa, miszerint az imádott, de elérhetetlennek tűnő szerelmese helyett ideiglenesen megpróbál egy kapcsolatot működtetni egy belé szerelmes daliás, s lovagias ifjúval.
Azonban ha a családját vesszük alapul, az édesanyjával való kapcsolata már elég felemás lett. Számomra érthetetlen, hogy az édesanyja miért nem teszi félre a büszkeségét, a haragját, annak érdekében, hogy a lánya megvalósíthassa az álmait, hisz nem pillanatnyi fellángolásról beszélünk, hosszú ideje bizonyítja állhatatosságát, s kitartását a balett irányában. Az is furcsa, hogy ennyire elvakult a lánya képességeit illetően, végtére is egy rossz, bukdácsoló tanulót kívánna mérnöki vagy jogi egyetemre küldeni? Bár az is lehet, hogy ez azért olyan érthetetlen számomra, mert én mindig csak támogatást, bátorítást kaptam a szüleimtől, s erejükön felül támogatják a céljaimat.
Ezzel szemben Pault kifejezetten megszerettem, ahogy a mostohaanyját, s -testvéreit is, s az édesapjával kapcsolatban sem táplálok különösebb negatív érzelmeket.
A könyv másik három fontosabb szereplője ellenben már elég ambivalens érzelmeket ébresztett bennem. Kezdjük talán Carllal, aki Mia udvarlójaként megnyerő, s szerethető figura, Nina barátjaként azonban már inkább ijesztő, s a könyvben olyan pálfordulásokat láthatunk tőle, hogy kicsit nehezen hihetővé vált számomra.
Nina is a szerethető barátnőből válik egy hisztis, elkényeztetett kislánnyá, aki nagylányt játszik, azonban az ő cselekedetei, motiváció jobban érthetőek, hisz ezt a változást elég kemény pofonok váltották ki.
S akkor ott van Patrick, regényünk hőse! Na, az ő személyével nem vagyok kibékülve. A férfiú idősebb a főszereplőnknél, gyermekkoruk óta ismerik egymást, okos, elbűvölő, jóképű, kedves, jólelkű, a lányos anyák kedvence... Sorolhatnám vége láthatatlanul a pozitív jelzőket, de épp ez a baj. A karakter elég kétdimenziós. Ahogy a két főszereplő párbeszédei is. Ömlengősen terjengősek. Lehet, hogy túl szkeptikus vagyok, vagy még sose voltam igazán szerelmes, de kizártnak tartom, hogy a 21. században ilyen mondatok elhangozzanak. Arról nem is beszélve, hogy elképesztő türelemmel rendelkezik, hisz nem egyszer-kétszer kell végig hallgatnia Mia hisztéjét, ami még ha jogos is, friss kapcsolathoz képest meglepő őszinteséggel zúdítja a tengeren lévő srácra a problémáit.


A karakterek, párbeszédek terén oly részletesen jelzett problémák ellenére volt valami a könyvben, ami megfogott, ami miatt kétszer is elolvastam, s ami miatt tűkön ülve várom, hogy kezeim közé kaparinthassam a második kötetet. Az egyedüli probléma, hogy magam sem tudom meg mondani, hogy mi miatt. :)

(U.i.: Ennyit még nem kínlódtam a formázással...)

egy régi szösszenet

Valahogy mindig központi kérdés, hogy mi lesz a könyvek sorsa, hogy mennyire keveset olvasnak az emberek, hogy nem tűnik-e el a mozi, az internet, az elektronikus könyv árnyékában a kézzel fogható, súlyos könyv, a nyomtatott sajtó.

Szerintem nem fog. 

Részint mert mindig lesznek olyan őrült, fanatikus rajongók, akik nem felejtik el, hogy mit jelent először kinyitni egy érintetlen, gyönyörű könyvet, ami nem rég került a birtokunkba, vagy hogy milyen érzés a sárgult lapú, régi illatú, történelemmel bíró antikvár regényt olvasni. 

Részint pedig az általam nem rég felfedezett jelenség miatt. Néhány évvel ezelőtt jelent meg kis hazánkban az Alkonyat, szinte a filmmel egy időpontban, s ezután a könyvespolcok roskadoztak a tinédzser, s YA (young adult) kategóriákban a vámpíros, vérfarkasos könyvektől, meg volt a biztos recept, s rengeteg hasonló kaptafára készült könyvet lehetett olvasni. De a sok hasonló sorozat, a megjelenések közt eltelő végtelen idő, s a kötetetek egyre emelkedő száma végül odavezetett, hogy a többség 1-2 rész után félbe maradt, s ezt így utólag se bánom, nem érte volna meg az elolvasásukra vesztegetni az időt. Persze voltak köztük rettenetesek, átlagosak, sőt olyan is, amit mai napig a kedvenceim között tartok számon. 

Azonban az idő elszállt felettük, trendek jöttek, s múltak, s aki odafigyelt a könyvpiacra annak feltűnhetett, hogy most az utópiák hódítanak. Számomra (s szerintem kis hazánkban rajtam kívül is még sokaknak) mindez az Éhezők viadalával kezdődött. Szintén nagy kedvenc, az első két kötetet egyszerre olvastam, s utána mér nem sokat kellett várni a trilógia harmadik részére sem, aztán érkezett a film, amit nagyszerűen kiviteleztek, történet hű maradt,  remek színészgárdával. Majd következett az újabb fellángolás, s egymás után vettem le a polcról a különböző jövőbeli világban játszódó történeteket, hiszen ezek fiatalokról szólnak, van benne romantika, cselekmény, izgalom, könnyed a nyelvezet, s egy délután-egy estés programnak tökéletesen megfelelnek. Ismét nagyot tévedtem. Tudnék legalább három könyvet mondani, aminek az alapkoncepciója teljesen hasonló, s sem az apró különbségek, sem a karakterek, sem nyelvezet, vagy az író miatt nem mondanám azt, hogy oké, lehet, hogy egy kaptafa, de van benne valami, valami plussz, mert nincs bennük. Aztán ott vannak azok, amik még olvasásra sem méltók, mert akkora logikai bukfencek, hiányosságok vannak a kitalált világban, ami felett nem lehet szemet hunyni, hogy az első oldaltól kezdve csak az jár az ember fejében, hogy "de ez most miért van így?". 

S vannak az olyan történetek, mint a Csodák kora, amiért azt mondom, hogy érdemes a trendeket kipróbálni, hogy talán még se olyan nagy baj, hogy ha az irodalom is prostituálódik, szolgáltatás lesz művészet helyett. Nem baj, amíg olyan történek születnek, amik értéket jelentenek valamilyen módon. 

A csodák kora nem egy kidolgozott világ a jövőből, nem lesznek hightech cuccok vagy elszegényedett emberiség, a Csodák kora rólunk szól, akár velünk is megtörténhet. Nincsen benne menekülés, lázadás, nincs benne rózsaszín cukormázba csomagolt szerelem.

Valahogy az egész regény olyan valóságos, szívbe markoló.... 

Könyvek, avagy hogy meneküljünk másik világba a tanulás elől

The Duff - Kody Keplinger

Könnyed, romantikus olvasmány, nem kell tőle csodát várni, de kikapcsol, szórakoztat, s a főhősünk sem olyan idegesítő, megráznivaló.

Az útvesztő – James Dashner

Nem tudom, ki mennyire ismeri a Teen wolf című sorozatot, de bármily meglepő a címe ellenére egy nagyon érdekes, csavaros történetű, s néhol meglehetősen rémisztő történetet kapunk, s ami külön pozitívum, hogy a történetszálakat az évad végére lezárják, egy-egy cliffhanger kivételével. S hogy ez miért merül fel itt? Mert a sorozat egyik színésze az Útvesztő című film főszereplője lesz. S mivel szívesebben olvasom előbb el a regényt, mint megnézném a filmet, ez is felkerült a must-to-read listára. (Ezért nem láttam még egyik Hobbit filmet sem...)

Visszatérve a könyvre, nekem egészen tetszett, bár annyira nem találtam kiemelkedőnek, s az elején kifejezetten idegesített, hogy miért nem lehet a szerencsétlen újoncot rendesen beavatni, elmagyarázni neki a dolgokat, miért kell ennyit titkolózni. Ez ahelyett, hogy izgalmassá tette volna a történetet, inkább csak idegesített.

Romantikus szál nincs a könyvben, vagy legalábbis nem kifejezett, de nem is hiányzott.

Spoiler:

A másik, ami zavart, hogy a végén milyen könnyedén megbíztak a „megmentőikben”. A történtek után némi szkeptikusságot elvártam volna.

És itt a film trailere:

Rubinvörös

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez az egyik kedvenc ifjúsági sorozatom. S hogy miért? Mert az események pörögnek, rejtély van benne dögivel, humoros, s a romantikus szál... :DDD
Épp ezért már rettenetesen várom a filmet, ami elméletileg márciusban fog megjelenni, reméljük kicsiny hazánkban is. :)

:)

"A történetek megváltoztak, kedves fiam – mondja a szürke öltönyös férfi, hangjában alig észrevehető szomorúság bujkál. – Nincsenek többé csaták jó és rossz között, sem elpusztítandó sárkányok, sem megmentőjükre váró leányzók. A legtöbb leány, legalábbis én úgy tapasztalom, manapság tökéletesen alkalmas rá, hogy megmentse saját magát. Legalábbis azok, akik érnek valamit. Nincsenek többé egyszerű mesék kalandokkal, szörnyekkel, és boldog befejezéssel. A kalandoknak többé nem világos sem a célja, sem az, hogy merre kell haladnia a hősnek. A szörnyetegek különféle formákat öltenek, és nehéz felismerni őket. És befejezés sincsen már, sem boldog, sem másmilyen." - Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz 

Meseszép, keserédes könyv.

Richelle Mead - The Golden Lily

Húúúúú! Egyszerűen: húúúúú....
Az angolom nem épp tökéletes, de a Vérvonalak után egyszerűen muszáj volt elkezdenem olvasni, s szótárazás ide- vagy oda, de megérte. Egyszerűen fantasztikus a könyv. Aki szerette a Vámpírakadémiát, annak szerintem ez a sorozat sem fog csalódást okozni. Nekem az előbbivel mindig is az volt a problémám, hogy sehogy sem sikeredett Rose-zal, s az önfeláldozó, másokat maga elé rendelő magatartásával azonosulni. Lehet, hogy ezért is kedvelem annyira Sydney-t, mert ő szépen lassan egyre távolabb kerül az alkimista eszméktől, s meg meri kérdőjelezni a dogmákat. (Nahm, azért kenyértörésre még nem került sor, de azért érződik, hogy nem fogad el mindent, amit mondanak neki.)
És Adrian... Már a VA-ban megszerettem, s úgy sajnáltam szegényt végig (mert hát egyértelmű volt a sorsa), szóval örülök, hogy az írónő ebben a sorozatban kárpótolja csöppet, s már alig várom a folytatást. Nem is tudom, hogy fogom kibírni, hisz a következő rész 2013 februárjában jelenik meg angolul, s a többi pedig még a jó ég tudja mikor...  :(

SzJG

Ha valaki igényes tinédzsereknek (leginkább lányoknak) szóló könyvet szeretne olvasni, akkor nyugodt szívvel ajánlom neki a Szent Johanna Gimit, én huszonéves léttemre nem tudtam letenni, s hangosan nevetgéltem rajta a villamoson. :D Üdítő, humoros, persze a szokásos drámázással, de ez utóbbi messze nem olyan idegesítő, kimerítő, s állandó, mint mondjuk a Nevelentlen hercegnő naplójában. (A mai napig rajongok Meg Cabotért, de erről a sorozatról nem jut más az eszembe, csak, hogy MINDEN kötetben valamiért rinyált a csaj... :S) És most lehet örülni, mert a héten kiderül a hetedik kötet megjelenésének hivatalos dátuma, jövő héten pedig az alcíme!